Még várni kell arra, hogy a rendőrség új, szupertraffipaxként is ismert sebességmérő eszközei bevethessék a teljes képességeiket – közölte a Napi Gazdaság. A hvg.hu korábban írt már arról, hogy az alkalmazásokat fokozatosan élesítik a készülékeken, illetve, hogy a vezetés közben telefonáló sofőrökre viszont a traffipaxok nem fognak veszélyt jelenteni.

Csak fokozatosan alkalmazzák a szupertraffipaxok sebességmérésen túli képességeit, a berendezések korábban beharangozott különleges funkcióinak nagy része még nem elérhető – értesült a Napi Gazdaság.

Fotó: Túry Gergely

Februárban még tesztelte a rendőrség az új sebességmérő készüléket, márciustól azonban már élesben használják a gyorshajtók kiszűrésére. Az ORFK összesen 160 darabot szerzett be, darabonként 5,7 millió forintért. De nemcsak a gyorshajtást tudják rögzíteni, hanem a funkciók fokozatos bővítése után majd más szabályszegéseket is – számolt be erről már februárban a hvg.hu.

Így bírságra számíthatnak majd a kamerák által lekapott:

– tilos jelzésen (piros lámpán és vasúti átjárón) áthajtók,

– a biztonsági övet be nem csatolók,

– a nem a kötelező haladási iránynak megfelelően közlekedők,

– a záróvonalat átlépők,

– a buszsávot használók,

– a forgalomban lejárt érvényességű műszakival

– vagy biztosítás nélkül részt vevők is.

(A műszakit a rendszám melletti matricáról, a biztosítást pedig a rendszámról tudja real time ellenőrizni.)

A vezetés közben mobiltelefont használókra azonban nem jelentenek majd ilyen veszélyt a modern sebességmérők – tájékoztatta korábban a hvg.hu-t Jámbor István rendőr alezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. „A vezetés közbeni mobiltelefonálást nem egyszerű bizonyítani, ahhoz ugyanis a látszania kell, és valóban mobiltelefonnak kell lennie, illetve azt a sofőrnek használnia is kell. Ezek együtt szükségesek ahhoz, hogy járművezető magatartása jogsértő legyen.”

A berendezések alkalmasak lesznek a forgalomszámlálásra, a körözött járművek megtalálására, a veszélyes árut szállító gépjárművek kiszűrésére, sőt a torlódások észlelésére is. A sokféle használati funkció miatt nevezi a rendőrség az új sebességmérőket Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontoknak. A százhatvan egységből álló Véda fantázianevű program várhatóan 2015 végére épül ki teljesen.

12,5 milliárdba kerül az 525 rendőrségi szem

Tavaly jelent meg cikk a hvg.hu-n arról, hogy a rendőrség a meglévő mintegy 160 sebességmérő készüléke mellé 525 új berendezést – 160 változtatható helyzetű és 365 mobil sebességmérőt – vásárolt 12, 5 milliárd forintért. A Belügyminisztérium a beszerzési terv nyilvánosságra kerülésekor egy évvel ezelőtt azzal indokolta a vételt, hogy rendőrségi adatok szerint a 2013. május végéig történt 5 183 személyi sérülésessel járó közlekedési baleset 30,8 százaléka a gyorshajtóknak köszönhető.

image.aspx?id=9a71a6b1-430b-47e6-87a3-b2d9534044c9&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Fotó: Túry Gergely (hvg.hu)

Forrás: hvg.huhttp://hvg.hu/cegauto/20150717_Kiderult_egy_elegge_fontos_dolog_az_uj_sz