Súlyosan veszélyeztetett gyermekek és – amit a gyermekvédelmi jelzőrendszerről tudni ér demes!

A családban nevelkedés nem minden esetben jelent ideális légkört a gyermek megfelelő testi, szellemi és érzelmi fejlődéshez. Sajnos. De mikor van veszélyben a gyermek? Ki jogosult az állam nevében korlátozni a család autonómiáját? Milyen rendszer keretében segíti az állam a gyermekek harmonikus családban történő nevelkedését?

Az elmúlt időszak családon belüli erőszakra utaló eseményei mélyen megrázták a közvéleményt, melynek okán több ízben is reagáltak – többek között törvénymódosítási és rendszeroptimalizálási törekvésekkel – az állami szervek a helyzet kezelésére. A 2020-as évben a Kormány kiemelt figyelmet fordít a családon belüli erőszak visszaszorítására és az áldozatvédelemre, melynek szerves részét képezik a gyermekek védelmét szorgalmazó intézményesített törekvések.

A gyermekvédelmi jelzőrendszer a gyermekjóléti szolgálatok által működtetett együttműködési rendszer az egészségügyi és oktatási intézményekkel, valamint a különböző bűnüldözési és igazságügyi hatóságokkal, amely jelzőrendszer működtetése az állam és az önkormányzatok feladata. A jogintézményt a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) azon céllal hozta létre, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakozásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéshez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez. A Gyvt. a jogszabály végrehajtási rendeletével – a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) – együtt alkot kerek egészet arra vonatkozóan, hogy az állam prioritásként kezeli a gyermekek családban történő nevelkedését és csak végső eszközként teszi lehetővé a családból való kiemelést. A jogszabály a családból való kiemelés esetére kiemelt feladatként határozza meg a gyermek családba történő visszagondozását is.

AGyvt. 17. § (1) bekezdésrendelkezik azon hatóságokról, amelyek a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében gyermekvédelmi feladatot látnak el. Az alábbi intézmények és személyek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, valamint hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén: az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, a köznevelési intézmények és a szakképző intézmények, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a pártfogó felügyelői szolgálat, az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek, a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása, az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek, a munkaügyi hatóság, a javítóintézet, a gyermekjogi képviselő, a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv. A gyermekjóléti szolgálatok kötelezettsége a jelzések rögzítése és a veszélyeztetett gyermekek problémáinak feltárása.

AGyvt.módosítása a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer további erősítését célozza meg. A Gyer. értelmében a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása miatt indult eljárásban a gyámhatóság a haladéktalanul elkészített környezettanulmányt követően soron kívül megteszi a gyermek védelme érdekében szükséges intézkedéseket.

A jogszabály szerintsúlyos veszélyeztetettségnekminősül a gyermek életét veszélyeztető – testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi károkat okozó – bántalmazása, elhanyagolása. Önmagában a gyermeket nevelő család egzisztenciális helyzetében fennálló időszakos bizonytalanságok nem adhatnak kellő alapot a gyermek családból történő kiemelésére. A jelzőrendszer tagjainak feladata a gyermek veszélyezettségének figyelemmel kísérése, a veszélyeztető cselekmények feltárása és a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával a szükséges intézkedések megtétele. Az Emberi Erőforrás Minisztériumához tartozó Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet szakmai tanulmánya szerint veszélyeztető körülménynek minősülnek és protokoll szerinti jelzést érdemelnek az:

  • anyagi problémák (munkanélküliség, alacsony jövedelem)
  • lakhatási problémák (hajléktalanság, rossz lakáskörülmények, kilakoltatás, vándorló életvitel, kényszerű együttélési körülmények)
  • családszerkezeti, kapcsolati problémák (árvaság, megbomlott család, megromlott családi viszonyok, rossz szülő-gyermek kapcsolat)
  • szülői elhanyagolás, elhagyás (egészségügyi-, gondozás és gondoskodás-, iskoláztatás-, érzelmi elhanyagolás, lemondás a gyermekről)
  • gyermekbántalmazás (fizikai-, érzelmi-, szexuális bántalmazás, magzat-, újszülött károsítása, kényszerítés koldulásra, prostitúcióra, gyermekmunka, rendszer-abúzus)
  • szülői devianciák (alkohol-, drog-, játék-függőség, bűnelkövetés, öngyilkosság, prostitúció),
  • gyermeki devianciák (alkohol-, drog-, játék-függőség, bűnelkövetés, öngyilkosság, prostitúció, magatartási problémák, csavargás)
  • egészségügyi problémák (mentális betegség, fogyatékosság)
  • egyéb veszélyeztető tényezők (családon kívüli veszélyeztetés, kiskorú szülő, illegális bevándorlás)

A gyermekvédelmi szakemberek akkor avatkoznak be a család életébe, ha a szakember diagnózisa szerint a családon belül kialakult veszélyeztető helyzet olyannyira ártalmas a gyermek számára, hogy a probléma megoldása a családra a továbbiakban már nem bízható, és az állami kontroll a gyermek védelme érdekében indokolt. forrás: Jogi fórum

Megsemmisítették a ‘paráználkodási törvényt’ Virginiában – Az USA több államáb an a mai napig büntetendő a házasságon kívüli szex

Megsemmisítette az egyesült államokbeli Virginia állam törvényhozásának alsóháza azt a több száz éves „paráználkodási törvényt”, amely alapján akár 250 dollár büntetést is kaphatott az, aki nem a házastársával létesített konszenzuson alapuló szexuális kapcsolatot. Az USA több államában a jog a mai napig büntetni rendeli a házasságon kívül létesített szexuális együttlétet.

Mark Levine a Demokrata Párt politikusa indítványozta a jogszabály eltörlését, azzal magyarázta ezt, hogy ma már más időket élünk, mint a XVII-XVIII. században. A törvény hatályon kívül helyezéséhez szükség van még a szenátus döntéséhez, vagyis el kell fogadnia a törvényhozás felsőházának is.

A paráználkodás törvényről Virginia Legfelsőbb Bírósága még 2005-ben mondta ki, hogy az„alkotmányellenes kormányzati beavatkozást jelent”a virginiaiak személyes életébe. A törvényhozás azóta többször is próbálta megsemmisíteni a törvényt, eddig sikertelenül.

Az Egyesült Államokban nem csak Virginiában szankcionálja jogszabálya „paráználkodást”, vagyis a házasságon kívül létesített szexuális kapcsolatot. Idahóban például 300 dollár pénzbüntetésre, hat hónap börtönre, vagy akár egyszerre mindkettőre is büntethetik azt a nem házas személyt, aki egy másik személlyel létesít szexuális kapcsoltot. Észak-Karolinában a nem házasok közötti szexuális együttlét vagy vadházasság hat nap börtönt és 1000 dollár megfizetését vonhatja maga után, Mississippi államban pedig ugyanezért 500 dollár és hat hónap börtön járhat. Két további államban, Massachusettsben és Utah-ban az utóbbi években törölték el a paráznaságot szankcionáló jogszabályokat. forrás: Jogi fórum

Vádat emeltek egy volt ügyész és egykori pénzügyőrök ellen korrupció miatt,2020.0 2. 7.MTI


Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember – köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr – ellen a Debreceni Törvényszékre – közölte a főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Keresztes Imre azt írta: a bűnüldöző szervek látókörébe került, illetve büntetőeljárás alá vont emberek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.

A pénzért cserébe a csoport tagjai úgynevezetett hatósági “védelmet” ígértek és bűnügyi információkat adtak ki az arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el.

A volt ügyész és pénzügyőr vádlottak – akik korábban letartóztatásban voltak – az eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek – tette hozzá a főügyész.

Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd.

A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év – tartalmazza a közlemény.

Az ügyészség korábbi közleményében azt írta: a pénzügyőrököt és a helyi ügyészségi ügyészt 2017. június 27-én vették őrizetbe, akkor panaszt nyújtottak be a gyanúsításuk ellen. forrás: MTI.

Kínos apasági per vet árnyékot a belga uralkodói házra – Beigazolódott: Boël II. A lbert házasságon kívül született gyermeke


Az apasági DNS-teszt eredményei szerint II. Albert korábbi belga király a biológiai apja Delphine Boël-nek, aki az egykori uralkodó házasságon kívül született gyermekének vallja magát. Az volt uralkodót még 2018-ban kötelezte DNS-vizsgálatra egy belga bíróság. II. Albert – a teszt eredményére tekintettel – elismerte apaságát, a bírósági eljárás azonban ezzel még nem ért véget.

Delphine Boël (53) több mint egy évtizede küzdött azért, hogy jogi úton megállapíttassa, valóban II. Albert a vér szerinti apja. Az 50 éves nő az eljárás során több alkalommal is hangsúlyozta: nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot. II. Albert korábban félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén – Delphine Boël születése előtt – viszonya volt egy nővel. A király 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen azonban feleségével sikerült túljutniuk.

Belgium korábbi uralkodója a közleményben kijelentette: bár megkérdőjelezhetőnek tartja az alkalmazott jogi eljárást, úgy döntött, hogy félretéve ezt, becsülettel és méltósággal véget vet a“fájdalmas procedúrának”. Miután megkapta a DNS-teszt eredményeit, elismerte, hogy ő az apa. Úgy döntött, hogy véget vet a bírósági eljárásnak, kijelentette: többé nem vitatja Delphine Boël állítását.

A közlemény szerint “a hosszú és sok fájdalommal járó eljárás” igazságügyi szempontból ellentmondásos, egyebek mellett nem tartotta tiszteletben a felek magánéletét. Az igazságügyi intézmények iránti tiszteletből II. Albert nem vett részt a tárgyalótermeken kívüli vitákban.

Delphine Boël több mint egy évtizede küzd annak hivatalos megállapításáért, hogy II. Albert az édesapja. – Forrás: maszol.ro

A bírósági eljárás azonban az apaság elismerésével még nem ért véget. Az apaság elismerése iránti kérelmet – amely genetikai eredményeken alapszik – a brüsszeli fellebbviteli bíróság előtti tárgyaláson kell megvitatni. A meghallgatás június 4-én lesz. A bíróság ezt követően harminc napon belül hozza meg a végleges ítéletet.

A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, vagyis szó szerint a törvények fölött áll. A mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára.

A trón utódlást tekintve egyértelmű, hogyDelphine nem használhatja a Belgium hercegnője címet, és nem jelenik meg az utódlási sorrendben, mivel az alkotmány szerint csak a király és a királynő kapcsolatából született gyermekek kerülnek fel a listára. Az asszony II. Albert negyedik gyermeke, ezért részt fog kapni az örökségből. forrás: Jogi fórum

A Nyilasok és a Szexuális Erőszak

A nyilasok és a szexuális erőszak

2017. január 14. – szucslaszlo

A nyilas halálosztagok között is különösen kegyetlen és jól szervezett volt a XII. kerületi különítmény, amely hol polgári zenés-szavalós délutánokat rendezett a tagoknak, hol orgiákon erőszakolta, kínozta és ölte meg 1944-1945 telén a foglyokat. Milyen közösséget teremt a csoportos nemi erőszak? Mi a szexuális agresszió antropológiája? Honnan indult a hungarizmushoz csatlakozók életpályája és hogyan torzult, vált patologikussá? ZOLTÁN GÁBORRAL az Orgia című regény (Pesti Kalligram, 2016) szerzőjével beszélgettünk arról, meddig mehet el az erőszakról szóló emlékezet, vagy az azt rekonstruáló képzelet. PARÁSZKA BORÓKA interjúja.

orgia.jpg

Kun páter 1944 októberében

Ön sokáig kutatta a nyilas terror működését, majd a részletekről, konkrétumokról, a verésektől és rablásoktól a csoportos nemi erőszakig regényt írt. Miért pont regényt?

Amikor belekezdtem ebbe a munkába, arról akartam írni, hogyan nőttem fel Budán, a konszolidált XII. kerületben, ott, ahol tizenöt évvel a születésem előtt ezek az események lejátszódtak. Valami csekély emlékezete volt annak, ami 1944–45-ben történt, és ez átszivárgott hozzám, de a kérdés az, miért volt ennyire gyér ez az információ? És hogy az, ami mégis elhangzott róla, miért volt annyira érdektelenné formalizált? Amikor úgy öt-hat éve intenzíven elkezdtem mindezzel foglalkozni, eleinte nem találtam megfelelő írásos anyagot. Mert ezekről az eseményekről nem írtak monográfiákat. Kutatnom kellett tehát, levéltárakban, és mert ilyet korábban nem csináltam, sokáig nem is tartottam elképzelhetőnek, hogy az adatok alapján hagyományos szépirodalmi mű szülessen. Aztán azért próbálkoztam meg mégis a regénnyel, mert igazán megragadó történetek, sorsok kerültek a szemem elé.

Kevés a közvetlen bizonyíték, dokumentum arról, hogyan történt egy nyilas kínzókamrában az erőszak, mert kevés a túlélő. Nehéz az eseményeket – ha nem lehetetlen – azok jellege miatt visszaadni. A korabeli nyomrögzítés-adatrögzítés technikai, politikai feltételei sem segítették a teljes és a pontos leírást. Hetven év múltán mi az, ami mégis rekonstruálható, tudható?

Nem sokan, de azért maradtak túlélők. Közülük sem kereste mindenki az alkalmat, hogy beszélhessen, mert a legtöbben gyógyulni akartak és felejteni. Néhányan mégis vallomásokat tettek, tanúként részt vettek a később meginduló perekben. Úgyhogy ez nem teljesen dokumentálatlan eseménysor – ugyanannak a korszaknak vannak kevésbé feltárt történései. Ezek a kínzások, tömeggyilkosságok 1945. január elején még javában folynak, és egy fél évvel később már működik az igazságszolgáltatás. Nyilvános bírósági tárgyalásokat tartanak, ahol jegyzőkönyveket rögzítenek, az újságírók is dolgoznak. Vagyis a történések egy része viszonylag hamar feltárult. Természetesen az ilyen dokumentumok nem jeleníthetnek meg mindent pontosan és részletesen. Sok múlott azon is, hogy mit volt hajlandó meghallgatni, szó szerint leírni az, aki a jegyzőkönyvet felvette. Megfigyelhető, hogy olykor egy bizonyos tanú két különböző vallomásban más-más szavakat használ. Egyszer nyíltabban, máskor szemérmesebben beszél ugyanarról.

Az Orgiával kapcsolatban többször találkoztam azzal a kifogással, hogy túlságosan részletező, és ezért bulváros, pornográf. Mi indokolja az erőszak részletes ábrázolását? Mit mond el a terror természetéről az, ahogyan zajlik? Mit tudunk meg a hungarizmus felől induló erőszaktevőkről, és arról, hogyan alakultak ki az erőszak formái?

A hungarizmust egy római katolikus püspök, Prohászka Ottokár indította el. A szegény, elesett emberekért lépett fel, azokért, akiken a korabeli Magyarországon nem tudtak, nem akartak segíteni. Mindnyájan testvérek vagyunk – mondta Prohászka Ottokár – és nem kell azt nézni, hogy ki milyen társadalmi osztályhoz tartozik, ellentétben azzal, amit a marxisták „hazudnak”. Azt sem kell nézni, hogy ki milyen származású, hogy szlovák, magyar vagy éppen német ősei vannak. Ezeket az ellentéteket mind el kell simítani, vallották Prohászka nyomán a hungaristák – egy valamivel nem szabad kiegyezni: a „zsidó szellemmel” (ez nagyjából a liberalizmust is jelentette). Ahhoz, hogy a magyar problémák megoldódjanak, a mozgalom hívei szerint valakit fel kell áldozni. Kit? Hát a zsidót. A mai napig ebben áll a hungarizmus. Egyfelől van a testvérek és testvérnők közössége, őket fűzik egybe a szép szavak, másfelől pedig ott a könyörtelenség a kirekesztettek felé. Tény, hogy a nyilas mozgalmat magasan kvalifikált értelmiségiek, művészek hívták életre. Egyáltalán nem a „kisemberek” találták ki. De a jobban képzettek fokozatosan átadták a helyüket a kevésbé iskolázottaknak. Országos szinten és elvétve arra is tudnánk példákat mondani, hogy diplomás emberek tettlegesen részt vettek a kínzásokban, de a XII. kerületben ilyen már nem volt – Kun páter látványos kivételétől eltekintve. A piszkos munkát mesteremberek, munkások, segédmunkások, napszámosok és fiatalkorúak végezték el. Korábbi életükben rengeteg frusztrációt gyűjtöttek be, és ezt le is verték a kezük közé került embereken. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy szexuálisan kiéhezettek voltak. Ugyanakkor Magyarországon eddigre már csak Budapesten éltek zsidók, minthogy vidékről „profi módon” deportálták őket a magyar csendőrök és a német katonák. Itt viszont még több tízezren éltek, de kevés férfi volt köztük, mert őket munkaszolgálatra vitték. Kik maradtak? Sok zsidó nő, gyerek és idős ember. Ők voltak tálcán felkínálva a hungaristáknak. És vegyük tekintetbe, hogy a nagyvárosi nőket eleve ledérnek tartották, a zsidókat eleve erkölcstelennek, szemben a jó keresztény emberekkel.

A háborús nemi erőszaknak megvannak a maga szabályszerűségei – erről a kortárs irodalomban Danyi Zoltán közöl fontos szempontokat a Dögeltakarítóban. A háborús terekben és időkben egymással korábban kapcsolatban nem lévő emberek kerülnek szembe egymással, számukra szokatlan helyzetben, környezetben. Így sok minden megtörténhet úgy, ahogy otthon nem. A háborús nemi erőszak következményeitől, a szembesítéstől, az igazságszolgáltatástól sem tartanak annyira a tettesek. Budapesten viszont a nyilas erőszak „otthon” történt, egymást ismerő emberek megszokott környezetében. Mi következett ebből? Itt már a nők megerőszakolása, a rablás nem egyszerűen a győztes hadviselés eszköze. Akkor következik be mindez, amikor tulajdonképpen bármi elvehető volt, és amikor már az erőszakkal sem kellett, lehetett demonstrálni a legyőzötteknek. Ez egy „befelé működő” terror volt.

Ennek a dolognak van egy logikája. A nyilasok jogosnak tekintették a zsidótörvényeket, a gettósítást, az üzletek kirablását, a lakások elvételét. Ezért küzdöttek, ezért vállaltak akár börtönbüntetést is az őket fékezni próbáló Horthy-féle igazságszolgáltatás idején. Ha mindezt jogosnak tartották, akkor minden egyes zsidóra tényleges bűnelkövetőként kellett tekinteniük. És ha azok az emberek születésüktől fogva bűnösök, akkor mit jelenthet a nyilas mozgalom számára az „alapos büntetés”? Az egyik, viszonylag fiatal, huszonéves XII. kerületi nyilas (civilben magánhivatalnok) vallomásában olvastam, hogy évekig attól tartott, nem tud előre lépni, mert egy csomó zsidó van előtte a ranglétrán, akik így vagy úgy sikeresebbek lehetnek. Ő azt látta, hogy a zsidótörvények révén a riválisait „eltakarították”, számára pedig megnyílt az érvényesülés lehetősége. Azt látta, hogy egy olyan új világ van, ami igazságos, a korábbi pedig igazságtalan volt, bűnös.

Ez a bosszú logikája, és viszonylag egyszerű. Csakhogy 1944 végére, 1945 elejére már nem adott a „bosszú-közösség”, a bosszúállók és azoknak a közössége, akiken megbosszulták a vélt sérelmeket. Nincs, aki tudomásul vegye, mi történik. Megkínozzák és megölik az embereket, eltakarítják a hullákat, a történelmi horror-színházban már nincs közönség, akiben felébredjen a félelem. Nincs kinek demonstrálni, reprezentálni. Ha ennek az erőszaknak volt valami kalkulusa, racionálisan kiszámított „haszna”, akkor az nem a zsidók, vagy a hungaristákkal szembenállók megfélemlítése volt, hanem a nyilas közösség megerősítése. Ez egy „kohéziós” erőszakforma.

Ezek a folyamatok nagymértékben összefüggenek a szégyennel. A nyilasokat a hatalomra jutásuk előtt sokszor és sokan kinevették, megszégyenítették. Nevetségesnek tartották őket az „úriemberek”, a liberálisok, a zsidók. A szóhasználatukat, a kinézetüket, a fantazmagóriáikat. Magán Szálasin is jókat nevettek. Tudni kell, hogy a baloldallal való leszámolás után a Horthy-rendszer a szélsőjobboldali mozgalmakban látta a rá leselkedő veszélyt, és ellenük fordult. Ugyanazokat az eszközöket alkalmazták ellenük, mint korábban a kommunistákkal, a szocdemekkel szemben. Az egyik XII. kerületi nyilas vezetőt bevitték az őrszobára, megpofozták, és aztán kiitatták vele a köpőcsésze tartalmát. A megszégyenítés a korábbi társadalom gyakorlata volt, és ezt a nyilasok a bőrükön érezték. Tekintetbe kell venni azt is, hogy többségük vidékről került a fővárosba, szegény emberként. Leginkább azért költöztek Budapestre, mert otthon nem tudtak megélni. És a város nem várta őket tárt karokkal. Gyűlöletüket irigység és frusztráció táplálta. Ezért nemcsak testileg akarták elpusztítani áldozataikat, hanem a lehető legmélyebben megszégyeníteni.

Ezek az erőszaktípusok mennyire voltak előre koreografáltak, mennyire van a gyilkosságoknak közös mintája, struktúrája?

Használtak mások által kitalált módszereket, tanultak például a svábhegyi Gestapótól: az ottani szakemberektől vették át, hogy a foglyokat egymással pofoztatják fel. Voltak „saját fejlesztésű” kegyetlenségek is. A horror-színház kifejezést használtad az előbb. Valóban előfordult, hogy bedíszletezett helyszíneken, színházszerű jelenetek során kínozták áldozataikat. Az utóbbi időben figyeltem fel arra, hogy nemcsak Budapesten működött egy elvadult ferences szerzetes, Kun András páter, hanem Horvátországban is: Miroslav Filipovic atya. Ő szerbeket és zsidókat kínzott és ölt meg. A szerepek hasonlítanak, ám a kínzási módok részben eltérnek: ez valószínűleg a helyszínektől, a körülményektől is függött. Jellegzetesnek találom a XII. kerületieknek azt a vicces szokását, hogy a gyilkosságok után a nyilasházba visszatérő kivégzőosztagot rendre megkérdezik, hogy „hová tették” a zsidókat. A kivégzőknek erre mindig van új és szellemes válaszuk. A hullák még alig estek a Dunába, a gyilkosok már az aznapi humoros válaszon gondolkoznak. Afféle népi játék ez.

Milyen erőszaktevő karaktereket lehet megismerni?

Olyan szinte nincs is, hogy a nyilas férfiak közül valaki ne vett volna részt erőszakban. De nem volt „leosztva”, hogy ki hány nőt erőszakoljon meg. Ezt már az egyéni élettörténetek, frusztrációk, indulatok határozták meg.

A szervezeti hierarchia szerint követhető, hogy ki hogy vett részt az erőszakban?

Abszolút. Ezek az események számos esetben szertartásszerűen zajlottak, és megvoltak a szertartásmesterei, mint a már emlegetett Kun András páter. A koreográfia azt szolgálta, hogy a győzedelmes és boldog közösség élményében részesítse az elkövetőket.

Szexuális erőszak, mint szervezőelv?

Egyértelműen, és ez nem volt minden nyilas csoportra ugyanilyen mértékben jellemző. Az, hogy a XII. kerületiek ilyen nagyra nőttek, ilyen sikeresek voltak, ebből is eredeztethető. Ők hatékonyan élesztettek fel egy modern hordát. A XII. kerületben soha nem fordultak egymás ellen a vezetők. A kevésbé sikeres vezető mindig hátrébb húzódott, átadta a helyét a feltörekvőnek. A többi kerületben volt arra példa, hogy lepuffantották egymást a nyilasok a pártházban, vagy egymás haját tépték a nők. Ebben a csoportban a vezetők segítették egymást, és a „természetes hierarchiát”, akár a farkasok a falkában, tiszteletben tartották, ápolták. A vezetők tisztelete meghatározó volt az egész közösségben. Ugyanakkor a feljebbvalók törődtek az alantasaikkal, figyeltek testi-lelki szükségleteikre.

Az auschwitzi dokumentumok kapcsán is megfigyelhető, hogy miközben zakatol az ipari emberfelszámolás, aközben a tábornak vannak békés, idilli sarkai, és ott „békebeli” perceket élnek át a tábor vezetői.

Ez nem békeidő, hanem a háború része, amely – erről gyakran elfeledkezünk – természetes közege az embernek.

Na most fogják ezt a beszélgetést a háború igazolásaként olvasni.

Az a „természetellenes”, hogy békében élünk. Nem azt látjuk a mai Európában, hogy egyre több ember kezdi rosszul érezni magát a tespedésben? Nagybátyámat is említhetem, aki derék ember volt, de legjobban a háborúról szeretett mesélni. Az volt az ő igazi témája, mondhatnám életeleme. A nyilasok nemcsak embereket öltek és raboltak, hanem jókat beszélgettek, muzsikáltak, szerelmesek voltak egymásba, két bevetés közt házasságokat kötöttek. Meghitten éltek együtt: az asszonyok főztek, nevelték a gyerekeket. 1944. december 24-én közös karácsonyi estet tartottak, Kun páter hegedült. Már a harmincas évek óta dolgoztak a nyilaskeresztes szervezetek létrehozásán, a XII. kerületieknek öt éve van már párthelységük, és majdnem ugyanennyi ideje működik zenekaruk is. Teadélutánokat tartottak ott, előadásokat és szavalatokat hallgattak meg. Pezsgő társadalmi élet alapozta meg az 1944 őszén kezdődő erőszakot.

Szóval a „polgári béke” és keretek nem védenek meg az erőszaktól, attól, hogy családos férfiak például csoportos nemi erőszakot kövessenek el hatalomgyakorlás címén. Meddig kell-lehet elmenni ennek az erőszaknak a feltárásában?

Nem hiszek abban, hogy meghatározható, hogy meddig „kell” elmenni. Én most ebben az esetben viszonylag messzire mentem el. Hozzám is eljutottak kételyek azzal kapcsolatban, hogy pont eddig kellett-e… Mint a hentesnél, ahol az a kérdés, hogy „levegyünk” egy kicsit a kimértekből, vagy sem.

A kellt nem érzelmi, és még csak nem is etikai szempontból feszegetem, hanem módszertani okok miatt. Mit tudunk meg a részleteiben feltárt erőszak révén erről a folyamatról, ahogy a „polgári”, „pártpolitikai” keretek kínzások és gyilkosságok terévé váltak.

Azért mentem el messzire, mert azzal szembesültem, hogy hozzám zavarba ejtően közeli térben és időben drasztikus események történtek, és nem lehet róluk tudni. Amit pedig mégis lehet, azt torzított, mondhatnám hamisított módon tálalva. Azzal, hogy X-et vagy Y-t „elvitték”, még semmit se mondtunk. Elvették a ruháját, mondjuk ki! X történetesen nő volt? Hát akkor azt se felejtsük el megemlíteni, hogy a kiskorú gyereke szeme láttára csinálták ezt!

Nagyon sok szempontból végig kell gondolni, hogy hogyan volt lehetséges ez az erőszak. Mi az, ami hiteles, és mi az, ami nem?

A forráskritika nagyon fontos számomra, az került be a könyvbe, ami teljesen hiteles. Alapanyag sajnos bőven volt.

Nagyon pesszimistán nyilatkoztál, azt mondtad, nincs társadalom, és nincs társadalmi tanulási folyamat.

A ma élő magyarok nem alkotnak közös emlékező közösséget. Sosem gondolkodtunk egységesen arról, mi történt 1944–1945-ben. Az olyan csodálatos alkotók, mint Pilinszky János, akik ezt közös élményként, közös misztériumként állították be, egy kicsit el is fedték a valóságot. Szó se volt közösen megélt tragédiáról! Önmagában az, hogy megölnek egy csomó embert, még nem történelmi esemény. Ahhoz, hogy azzá legyen, valakinek el kell mesélnie. Ezekben az esetekben ez nem történt meg. Olyasvalaki beszélt például a Városmajor utcai Bíró Dániel Szanatóriumban végbement tömeggyilkosságról, aki már eleve tartott tőle, és megpróbált ellene tenni. Aki csak úgy ott volt a közelben, az egyszerűen „nem vette észre”, és nem tartotta fontosnak, hogy beszéljen róla. Korunkban azt láthatjuk, hogy kezdenek emlékező közösséggé szerveződni az egykori elkövetők és utódaik. Ők hagyományőrző egyesületeket hoznak létre, emlékműveket állítanak. Arról, hogy az áldozatoknak és utódaiknak lenne emlékező közössége, nem beszélhetünk, és így természetesen arról sem, hogy ezek a különböző emlékező közösségek kapcsolatba kerüljenek egymással.

Mikor jár végkielégítés a munkavállalónak és mikor nem? – A munkaviszony felmondás ának jogkövetkezményei


A közelmúltban munkaügyi pert nyert egy diplomás ápoló a korábbi munkáltatója ellen, mert az nem volt hajlandó megfizetni 10 éves munkaviszonyából fakadó végkielégítését. Az ötgyermekes anya – a megszűnő közalkalmazotti jogviszonyára tekintettel – nem akart honvédelmi igazgatási jogviszonyt létesíteni, ezért a munkáltatója szerint nem jár neki a végkielégítés, valamint a felmentési időre járó illetmény sem. De mikor is jár a végkielégítés? És mikor nem?

A munkaviszony felmondásának jogkövetkezményei szempontjából a felek helyzete nagymértékben különbözik egymásétól – amíg a munkavállaló által kezdeményezett munkaviszony megszüntetés a legtöbb esetben csupán egy kellemetlen helyzetet jelent a munkáltatónak, addig a munkáltatói felmondás anyagi bizonytalanságba és szegénységbe taszíthatja a munkavállalót. A legtöbb országban a jogkövetkezmények eltérő hatása vezetett a munkavállalók védelmének erősödéséhez. Számos intézmény ennek köszönhetően lett az egyes jogrendszerek részévé, többek között ilyen a végkielégítés is.

AMunka Törvénykönyve (Mt.)alapján a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha a munkaviszonya a munkáltatónál meghatározott időtartamban fennállt és munkaviszonya a munkáltató felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, vagy azért szűnik meg, mert a gazdasági egységet átvevő munkáltató nem az Mt. hatálya alá tartozik (jogviszonyváltás). Jogosult lesz végkielégítésre abban az esetben is, ha a munkaviszonyát felmondással arra hivatkozva szünteti meg, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változás miatt a rá irányadó munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a munkaviszony fenntartása aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné válna. Továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait, amennyiben a munkavállaló munkaviszonyát azonnal hatállyal szüntetik meg, vagy munkaviszonya jogellenesen nem felmondással szűnt meg.

Nem jár végkielégítésa munkavállalónak, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének az időpontjában nyugdíjasnak minősült, vagy a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása – például rendszeresen késve érkezett a munkahelyére- vagy a nem egészségi okból összefüggő képessége volt.

A végkielégítésre való jogosultság alapjául szolgáló időtartamok esetében nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább 30 napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint az önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság 3 hónapot meg nem haladó tartamának kivételével. A munkáltatói felmondás esetén a végkielégítésre való jogosultság alapjául szolgáló időtartam számítása szempontjából a felmondás közlése az irányadó, és nem a munkaviszony tényleges megszűnésének az időpontja.

AzMt. 77. § (3) és (4) bekezdéseihatározzák meg avégkielégítés mértékét. Amennyiben a munkavállalóra irányadó öregséginyugdíjkorhatár betöltését megelőző 5 éven belül kerül sor a munkaviszony megszüntetésére, többlet végkielégítés illeti meg. A végkielégítést a munkáltató a munkavállalónak az utolsó munkában töltött napon köteles megfizetni. Azonban a munkaviszony megszüntetése nem válik jogellenessé, ha a munkavállalót megillető végkielégítést nem vagy hiányosan fizették meg.

forrás: Jogi fórum

Agyonnyomott egy kétéves gyereket egy IKEA komód – Az óriáscég 46 millió dolláros kárt érítést fizet a szülőknek

Negyvenhatmillió dolláros (11,8 milliárd forintos) kártérítést fizet az IKEA egy párnak, akiknek a gyermeke amiatt halt meg, mert a svéd bútorgyártó vállat egyik komódja rádőlt – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.

A kétéves Jozef Dudek megfulladt, miután 2017 májusában ráborult egy 32 kilogrammos Malm nevű IKEA-komód a család kaliforniai otthonában. A fiókos szekrényt – amely három másik gyerek halálában is szerepet játszott – egy évvel korábban biztonsági aggodalmak miatt kivonták a forgalomból.

A szülők, Joleen és Craig Dudek elmondták: sohasem gondolták volna, hogy egy kétéves fel tud borítani egy 76 centiméteres komódot, és megfulladhat alatta. “Csak később tudtuk meg, hogy biztonsági hibák csúsztak a tervezésbe”– mondták. “Nem szeretnénk, ha ez egy másik családdal is megtörténne”– hangsúlyozták.

Dudekék arra kértek mindenkit, aki Malm komódot vásárolt, hogy vigyék vissza az üzletláncba az árut.

A család egymillió dollárt (körülbelül 295 millió forintot) ajánlott fel a kártérítésből olyan csoportoknak, amelyek azért dolgoznak, hogy megvédjék a gyermekeket a veszélyes termékektől.

Az IKEA 2016-ban biztonsági okokból visszahívta a Malm komódokat az észak-amerikai piacról. Ez volt a legnagyobb termékvisszahívás a vállalat történetében. Addigra már három hasonló korú kisgyerek – Camden Ellis, Curren Collas és Ted McGee – vesztette életét a fiókos szekrény miatt. Az ő családjaik összesen 50 millió dolláros (14,75 milliárd forintos) kártérítést kaptak. Az áruházlánc kezdetben úgy próbálta megoldani a problémát, hogy felszólította vásárlóit: rögzítsék a falhoz a kisszekrényt.

A haláleseteket követően az amerikai fogyasztóvédelmi bizottság tájékoztató kampányba kezdett a komódok kockázatairól. forrás: MTI / jogi fórum

Csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát a méhek védelmében! – Az EP szi gorúbb szabályokat kér a a Bizottságtól

Szigorúbb pollinátor-kezdeményezést és a méheket és egyéb beporzókat védő új szabályokat kér a Parlament a Bizottságtól. A képviselők úgy vélik: nem elegendő a méhek, pillangók és egyéb beporzó rovarok megmentésére az Unió beporzókról szóló kezdeményezése – akcióprogramra és célzott intézkedésekre van szükség. Hangsúlyozzák: legyenek kötelező érvényűek a növényvédő szerek csökkenő használatára vonatkozó célok.

A Parlament decdemberben elfogadott állásfoglalása üdvözli a beporzókról szóló kezdeményezést, de kiemeli, hogy az a jelenlegi formájában nem orvosolja kellőképpen a beporzópopulációk csökkenésének szerteágazó okait, többek között az intenzív gazdálkodás gyakorlatát, a növényvédő szerek használatát, az éghajlatváltozást, a földhasználat változását, az élőhelyek csökkenését, és az idegenhonos inváziós fajok elterjedését.

A beporzók elengedhetetlenek a biológiai sokféleség fenntartásához, a mezőgazdaság működéséhez és számos növényfaj reprodukciójához. A képviselők ezért teljes körű és megfelelő hozzárendelt forrással ellátott cselekvési program kidolgozását kérik a Bizottságtól.

Vissza kell szorítani a növényvédő szerek használatát

Ahhoz, hogy a méhek élőhelyeire kevesebb növényvédő szer jusson, a Közös Agrárpolitika egyik legfontosabb célkitűzésévé kell emelni a növényvédő szerek visszaszorítását – fogalmaznak a képviselők.

A képviselők szerint a növényvédő szerek fenntartható használatával foglalkozó irányelv soron következő felülvizsgálatakor uniós szintű, kötelező csökkentési célokat kell a jogszabályba foglalni.

A képviselők végül további forrásokat kérnek a méhek fogyásának okait vizsgáló és a beporzó fajok sokféleségének fennmaradását segítő kutatások finanszírozására.

Háttér

2018 áprilisában az Unió megegyezett a neonikotinoidokként ismert imidakloprid, klotianidin és tiametoxam kültéri használatának teljes betiltásáról. Azonban több tagállam sürgősségi mentességet kért a szabály alkalmazása alól saját területén.

A Parlament és a Tanács további lépéseket kért a méhek és beporzók védelme érdekében. A Bizottság ezután mutatta be 2018. június elsején a beporzókról szóló uniós kezdeményezését.

A Bizottság szerint a haszonnövényfajok 84 százaléka és az európai élelmiszer-termelés 76 százaléka legalább részben a rovarok végezte beporzástól függ. Az éves uniós mezőgazdasági terméshozam 15 milliárd euró értékű része közvetlenül a beporzóknak köszönhető. EU/ Jogi fórum.

Kapcsolódó cikk:

A tagállamok fellazították a méhek védelmét célzó szabályozást – A Bizottság kompromisszumot kötött, az EP új tervezetet követel

Perselypénzt loptak a templomból, ezért börtönbe kell menniük – Erkölcsileg rendkív ül elítélendőnek minősült a kisértékű lopást

Jogi Fórum / Nyíregyházi Törvényszék

Kihasználva a templom segítőinek jóindulatát, adománygyűjtő dobozból lopott alig 3 ezer forintot egy férfi és egy nő egy nyíregyházi katolikus templomban. A bíróság figyelembe véve a cselekmény rendkívüli erkölcsi elítélendőségét másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a párt.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 20-án gyorsított eljárásban társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt J.L. és Á.E. vádlottat is 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A tényállás szerint a vádlottak élettársak és 2019. december 17-én délután együtt italoztak a nyíregyházi Karácsonyi Forgatagban. Ezután bementek a főtéren található Római Katolikus templomba, ahol – kihasználva a templom segítőinek jóindulatát – egyedül maradtak, és az egyik asztalról egy lezárt adománygyűjtő dobozt vettek magukhoz. A vádlottak azzal beültek egy padba, beszakították a tetejét és kivették belőle az abban található 2 985 forintot, majd távoztak a helyszínről. Ezt észlelte a templom egyik dolgozója, aki értesítette a rendőrséget, így a párt a helyszín közelében elfogták.

A bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe vette a bűncselekmény elkövetésének rendkívüli erkölcsi elítélendőségét. Bár a vádlottak alacsony értékre követték el a lopást, de azzal, hogy az adománygyűjtő doboz tetejét beszakították, dolog elleni erőszakot követtek el, így cselekményükkel szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének bűncselekményét valósították meg.

Megválasztotta az EP az európai ombudsmannt – Emily O’Reilly tölti be újabb 5 évig a tiszts éget

e


Emily O’Reilly-t választotta szerdán egy újabb, a 2019-2024-es parlamenti ciklusra európai ombudsmannak az Európai Parlament. O’Reilly-t 320 képviselő titkos szavazatával választották meg.

Az európai ombudsman az uniós intézmények, testületek, irodák és ügynökségek feltételezett visszaéléseit vizsgálja, saját kezdeményezésre vagy az uniós polgárok bejelentése alapján.

A jelenleg is a tisztséget betöltő Emily O’Reilly-t három szavazási körben választották meg. A korábban újságíróként dolgozó O’Reilly az első európai ombudsmanná választása (2013) előtt Írországban volt ombudsman tíz éven át.

Emily O’Reilly, a régi-új európai ombudsman – Forrás: ombudsman.europa.eu

A második szavazási körben négy jelölt: Giuseppe Fortunato (Olaszország), Julia Laffranque (Észtország), Emily O’Reilly (Írország) és Cecilia Wikström (Svédország) vett részt az ötödik jelölt, a lett Nils Muižnieks visszalépése után.

A harmadik szavazási körben a képviselőknek végül Julia Laffrangue és Emily O’Reilly közül kellett választaniuk. A szabályok értelmében a több szavazatot kapó jelölt lett az ombudsman. Julia Laffranque 280, Emily O’Reilly 320 szavazatot kapott.

A Petíciós Bizottságban december 3-én rendezett nyilvános meghallgatáson O’Reilly kijelentette: továbbra is azon dolgozik majd, hogy az uniós intézményrendszer az európaiak jogainak középpontba állításával az összes tagállam számára példaértékűen működjön. O’Reilly azt is szeretné, ha az Unióról mint távoli, elitista szervezetről kialakult kép változna.

„Az uniós intézményrendszernek el kell nyernie az európaiak bizalmát. Hiszek abban, hogy ez a bizalom csak akkor szerezhető vissza, ha fokozzuk az intézmények elszámoltathatóságát és átláthatóságát. Ugyanis csak akkor fogjuk érteni egy-egy döntés értelmét és kezdünk el bízni az intézményrendszerben, ha láthatjuk, hogyan születik meg maga a döntés”– mondta O’Reilly december 3-án.

Háttér

Az 1995-ben alapított európai ombudsman tisztségét betöltő személy független és pártatlan, felada az uniós intézmények és ügynökségek esetleges felelősségre vonása és a jól működő intézményrendszer elveinek betartatása. Az ombudsman hivatala „szelíd hatalmat” gyakorolva az európaiaktól és jogi személyektől érkező, az uniós intézmények visszaéléseivel kapcsolatos panaszokat vizsgálja ki, de emellett szélesebb, rendszerszintű ügyekkel – például átláthatósággal és szolgáltatásközpontú ügyintézéssel – is foglalkozik.

Emily O’Reilly a pozíciót betöltő első nőként lépett hivatalba 2013 júliusában. Elődei Jacob Söderman (1995-2003) és Paraskevas Nikiforos Damandouros (2003-2013) voltak.

A 2019-es európai ombudsmanválasztás honlapja ITT megtekinthető.

Emily O’Reilly életútja

Emily O’Reilly-t első alkalommal 2013 júliusában választották meg európai ombudsmannak. Az európai parlamenti választásokat követően 2014 decemberében ötéves időtartamra választották újra. Európai ombudsmanként az Európai Unió intézményeiben és testületeiben felmerülő hivatali visszásságokat vizsgálja. Munkája elismeréseként 2017-ben elnyerte a Schwarzkopf Europe díjat, 2018-ban pedig a prágai európai csúcstalálkozó Vision for Europe díját adományozták neki.

2003 és 2013 között Emily O’Reilly volt Írország első női ombudsmana és információs biztosa, majd 2007-ben környezetvédelmi információs biztosnak is kinevezték.

Nemzeti ombudsmanként 2008-ban tiszteletbeli jogi doktori címet kapott az Ír Nemzeti Egyetemtől a munkája során az emberi jogok védelme érdekében tett erőfeszítéseiért. 2014-ben a Dublini Egyetem tiszteletbeli jogi doktori címmel köszönte meg ír ombudsmanként végzett egy évtizedes elkötelezett munkáját.

Mint korábbi újságíró, író és politikai szerkesztő, karrierje során számos bel- és külföldi kitüntetésben részesült, beleértve a Harvard Egyetem ösztöndíját 1988-ban és más nemzeti díjakat. Az ír politika és média tárgyában írt három kritikailag elismert könyv szerzője és a Harvard Nieman Újságíró Alapítvány Nemzetközi Kuratóriumának aktív tagja.

Újságírói karrierje során két díjban részesült: 1986 újságírónője és 1994 újságírója.

Emily O’Reilly házas és öt gyermek édesanyja. forrás: Európai Únió / jOGI FÓRUM